A mai poszt igen érdekes, mert ezen a napon három hollywood-i sztár is ünnepli a születésnapját! Menjünk születési év szerint!
Rene Russo ma ünnepli 59. születésnapját!
Rene Russo-ra 1972-ben, egy Rolling Stone koncerten figyeltek fel és ajánlottak neki modell szerződést. New York-ba költözött, ahol a Ford ügynökség topmodellje lett. A 70-es évek végétől 1982-ig rengeteg divatmagazin címlapján szerepelt. Színésznői tehetségét az 1992-ben bemutatott Halálos fegyver 3-ban csillogtathatta meg, majd ismét Mel Gibson és Danny Glover oldalán láthattuk hat évvel később, a Halálos fegyver 4-ben. 1995-ben szerepet kapott a Szóljatok a köpcösnek című filmben, amit Elmore Leonard bestselleréből készített Barry Sonnenfeld. Ebben a filmben John Travolta, Gene Hackman és Danny DeVito voltak a társai a mozivásznon.
Denise Richards ma ünnepli 42. születésnapját!
A gimnázium elvégzése után Kaliforniába költözött, ahol fotómodell lett. A Bonne Bell kozmetikai cég makeup arca lett! Ezután úgy döntött, hogy színésznő lesz. Eleinte sorozatokban tűnt fel, mielőtt a mozi sikerek is meglettek volna. Legismertebb filmjei a Vad vágyak és A Világ nem elég!
Az Eltanácsolt tanácsadó című vígjáték forgatásán találkozott Charlie Sheen-el először. A Spin City - Kerge város című sorozat alatt lett komolyabb a kapcsolatuk és 2002-ben össze házasodtak. 2003-ban együtt játszottak a Horrora akadva 3-ban! Két lányuk született, Sam és Lola. 2005-ben váltak el és azóta is zűrős a kapcsolatuk.
Joseph Gordon-Levitt ma ünnepli 32. születésnapját!
A kis Joe gyerekszínészként kezdte a pályafutását. A legismertebb alakítása az Űrbalekok című sorozatban volt. Az elmúlt években olyan sikerfilmekben láthattuk őt, mint pl. a 500 Days of Summer, Eredet, The Dark Knight Rises vagy a Looper. Legutóbbi szerepe a Lincoln-ban volt, amiben az elnök fiát játszotta, olyan színészek oldalán, mint Daniel Day-Lewis és Tommy Lee Jones.
Utolsó kommentek