Tömeghipnózis

Mi szükségünk van arra, hogy pontosan tudjunk előre minden képkockát, cselekményt, végkifejletet? Talán félünk az ismeretlentől és inkább a megbízható kitaposott ösvényen maradunk, ami bár csalódást nem fog okozni, de kegyetlenül szürke és egyhangú? Ellenségből barát, barátból ellenség, papa mama együtt nevet, mindenki tanult valamit. Írjunk pár poént, keressünk pár komikust és kész a futószalagon gyártott hollywoodi rizibizi! Valahogy senkinek sem volt még mersze odaállni és belekiabálni a nagy szócsőbe, hogy kösz, de kösz nem! Sőt ellenkezőleg, amit Hollywood le akar nyomni a torkunkon századjára, azt mi jókedvűen el is fogyasztjuk százegyedjére is. Az utóbbi 10 évben ömlenek a fejünkre az ezerszer lerágott csontok trágár, vulgáris humorral újracsomagolva. Vannak persze üdítő kivételek (Judd Apatow - Seth Rogen - Kevin Smith vonal), de legtöbbjük üres süketelés másfél-két órában két olyan emberről, akik a végén vagy összejönnek vagy legjobb barátok lesznek. Pusztító hadjárat a jó ízlés irányába olyan nehézsúlyú fegyverekkel, mint Katherine Heigl (Csúf igazság, Gyilkosék, Szingli fejvadász), Sarah Jessica Parker (minden filmje ami nem az L.A. Story), Ashton Kutcher (Gyilkosék, Csak szexre kellesz) de ide sorolható még Gerald Butler is, aki ha épp nem lő agyon senkit, bármikor beugrik egy kis macsós bájgúnárkodásra (Csúf igazság, Exférj újratöltve, Kispályás szerelem). A filmek amikről pontosan tudjuk miről fognak szólni, mikor lesz a bonyodalom és mi miatt, hogyan fog előkerülni a lehetetlennek tűnő megoldás és mi lesz a kulcsa! Na meg persze az elmaradhatatlan összeölelkezés és kamerába mosolygás a legvégén! Na de akkor minek nézzük mégis őket?    

A kérdésre nagy hallgatás a válaszunk, mi sem tudjuk! Talán reménykedünk, hogy ez az új most más, jobb lesz, de ez hiú ábránd! Talán csak elégtételt akarunk venni, hogy igen én megmondtam, hogy ez egy szar film és lássanak csodát igazam lett! De persze az is lehet, hogy bár tudjuk amit nézünk pontosan egyenlő a nullával, bennünk van a kényszer, hogy ha moziba menni túl olcsójánosok is vagyunk, már az első kalózkamerás verzióra rárepüljünk, megnézzük és konstatáljuk: megint jól át lettünk rázva! Ami nem öl meg az függővé tesz! Ez Hollywood ars poeticája ha a szórakoztatásról van szó!

A Személyiségtolvaj is csak egy a többi közül, ám élt bennünk némi remény, hogy Melissa Mccarthy vicces lesz (ahogy azt tette a Koszorúslányokban) és éppen ezért megér egy misét. Partnere a nagy valószínűséggel feltűnési viszketegségben szenvedő Jason Bateman, aki minden egyes vígjátékban játszik, vagy random megjelenik a semmiből. A címből borzasztó nehéz kitalálni miről is szól a film, de azért leírjuk: Bateman-nek ellopja a személyiségét egy floridai szélhámos nő. Ergo használja a nevét, bankszámláját, hitelkártyáit. Bateman a nyomába ered Floridába és a kövér szélhámossal az anyósülésen nyakába veszi Amerikát, hogy tisztázhassa a nevét. Persze jönnek gengszterek meg fejvadászok és gazdag texasi perverzek, miegymás. Ekkor persze előjön belőlünk a "hoppá én már láttam ezt a filmet" érzés és joggal, mivel kb, két évtizede jön ki minden évben legalább egy ilyen film. Akárcsak az Exférj újratöltve ez is road movie, és pontosan azt a minőséget hozza ami a Gerald Butler-es elődje. A főszereplőkkel azonosulni lehetetlen, hiszen az egyik egy borzasztó unszimpatikus megrögzött hazudozó (akit persze a végére mindenki megszeret), míg Jason Bateman pofátlanul, tizedjére is eljátssza pontosan ugyanazt a tutyimutyi balfék karaktert, ahogy tette azt a filmjei 90 százalékában. A párbeszédek és a cselekmények teljesen ésszerűtlenek és életellenesek. Vegyük például amikor Bateman-t nyakon marja egy kígyó, főhősnőnk pedig ezt lereagálva egy égő faággal veri szerencsétlen állatot és Bateman-t egyszerre. Kínunkban kikapcsolnánk, de akkor jön elő a belénk állított kényszer, hogy most már akkor is végignézem, legalább elpanaszkodhatom mindenkinek milyen rossz is ez! A probléma rögtön a gyökereknél kezdődik! A legjobb road movie-k (az Éjszakai rohanás, a Repülők, vonatok, automobilok vagy akár a Családi vakáció) a 80as években kifutottak és azóta, csak ritkán sikerült maradandót alkotni. Pár éve a Terhes társaság - ami a Repülők, vonatok, automobilok újraértelmezése - egész hangos sikert ért el, de többségük a lefolyóban végezte körútját. A két húzónév itt is megvolt Mccarthy és Bateman személyben (sőt még Jon Favreau is fel van tüntetve pedig kb 2 percet ha vásznon van) akik ráadásul tudnak viccesek lenni, de egyszerűen egy jó forgatókönyv nélkül esélyük sem volt. A készítők pedig semmit sem bíztak a véletlenre és kikérték a szokásos gépi ötöslottót. Szinte vártuk mikor jelenik meg egy kóbor kiskutya vagy egy bajkeverő kisgyerek esetleg Gerald Butler vagy Katherine Heigl...

A végkifejlet persze borzasztó meglepő ezért el sem áruljuk, hogy mindenki szeretni fog mindenkit és összeölelkezve mosolyog a kamerába! Hiszen miért is rontanánk el egy ilyen erős lezárást? A hollywoodi tömegtermék egy újabb láncszeme előzetesének megtekintése után, már minden fontos és kevésbe fontos részlet a helyére kerül még a laikus mozizó lelki szemei előtt is. Éppen ezért azt a két perces rövid verziót ajánljuk. Viszont ha valaki szeretné két órán át kellemetlenül érezni magát, kapcsolja be a médiazombi módot és irány a moziba be!